2011. június 3., péntek

Nyitány

Másnap délelőtt az ébredező városra figyeltünk. Akkreditáció és a jegyek beszerzése után sétáltunk egy jó nagyot. Sajnos szitált az eső és nem nagyon voltunk erre a hidegre felkészülve, így pár kabátot is vételeztünk, amelyek konfortosabbá tették aztán napunkat.
Érdekes volt az elejétől nyomon követni az előkészületeket. Német precizitással próbáltak és magyaráztak mindent.
Emberekkel ismerkedtünk és kipróbáltuk a szász kolbászokat, megnéztünk pár templomot, színpadot, aztán a Frauenkirchéig egy Philippus Kutschéval tettük meg az utat, a gyerekek rendkívül élvezték. Végül az Altmarkton kötöttünk ki, ahol megnéztük háromkor az istentisztelet főpróbáját, majd újabb wurstok után melegebb helyre mentünk pihenni.
Az istentisztelet rendkívül érdekes volt. A németek egymás között úgy hirdették az alkalmat, hogy ha hagyományos fúvószenét akarsz hallani, picit modernizált változatban, de mégis valami igazán lutherit és egy olyan embert, aki a keleti blokkból jött, és érti a mi helyzetünket, akkor ide gyere.
És a hangulat valóban ilyen volt. A közönség értette, amit a prédikáló dr. Fabiny Tamás mondani szeretett volna. Mint egy politikai beszédet, úgy hallgatták szavait, többször megtapsolták, nevettek az egyes részeken, teljesen együtt lüktettek a mondanivalóval. A végén pedig érezni lehetett, hogy valóban odarakták a szívüket is.
A találkozások estéje (Abend der Begegnungen) következett ezután. Az utcán a tömeg hullámzott ide-oda, mindenki kedvesen beszélgetett a másikkal, régi barátok találkoztak, mi pedig még Wolfgagng Huber egykori EKD vezető püspökkel is találkoztunk. A színpadokon kellemes zene szólt, hol a-capella, hol gospe, hol pedig igazi dixiland csendült fel, de a fiataloknak is volt külön pop-rock zene.
Aztán az Elbán végigúszó fénytengert már nem vártuk meg, mert nagyon fáradtak voltunk.
A képek feltöltésével most nem tudok bajlódni, ha hazaértünk, akkor következik majd a képes beszámoló is, mindenek bizonyítására.
A Kirchentag hivatalos oldalának szerkesztőitől pedig kapunk képeket és szöveget a hivatalos, nagy megnyitóról is! Érdemes lesz majd az evangelikus.hu-t olvasni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése